A prófétaság ajándéka

A prófétaság ajándéka c. előadássorozat (angol, de van magyar alámondás).

E.G.White életéről, látomásairól, üzeneteiről szól.

Nagyon jó! Legalábbis nekünk tetszik :) Érdemes megnézni. Legalábbis most ezeket hallgatjuk egymás után.

(A másik sorozatot már megnéztük, ami az előző bejegyzésben volt.)

Mondd el a világnak!

Egy 6 részes angol nyelvű sorozat az advent mozgalom indulásáról. Ezt nézzük mostanában, nagyon jó!

Gyógyszereink

Gondolatok Jel 3:17-18 -al kapcsolatban:

Tűzben megpróbált arany:
Hitnek a cselekedetei. Éles helyzetben kipróbált hit.

Fehér ruhák:
Szolgálat. Rút emberi természetünkre nemes ruhát öltünk általa.

Szemgyógyító ír:
Szüntelen imádkozás. Kb 3 óránként olvasni az igéből, amíg meg nem ragadja a gondolatainkat. Hogy a gondolatunk látóterét a világról a menny felé tereljük, ne emberileg gondolkozzunk.

Próba bejegyzés 3 úüűő

Próba úüűő

Próba bejegyzés 2

Próba megint...

Próba bejegyzés

Ez egy próba, hogy működik-e még az értesítés...

Egy nap a földön

" Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik." 

(Rm. 1:20)

 
 
"Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az Őt szeretőknek." 
(I.Kor. 2:9)

  

"Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya..."

Ellen G. White beszéde- részletek

Minneapolis , Minnesota, 1888. október 13

(Kiben bízhatunk 1. kötet   69-88.o. )

„Lássátok milyen nagy szeretetet adott nekünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk! A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte meg  Őt. „

„Hogyan érthetjük meg Istent? Hogyan ismerjük meg az Atyát?  Hogyan ismerjük meg Őt és szeretetének hatalmát?

 A Sátán egészen betolakodott, Isten és embert közé ékelte magát. Az a mesterkedése, hogy elterelje az emberek elméjét.  Mit tehetünk ez ellen? Krisztus a mennyben él, s Ő hozza el a Menny világosságát, Ő űzi, szorítja vissza a sötétséget, s engedi be dicsőségének napfényét. 

Ne akasztgassuk emlékezetünk csarnokába  a romlottság és gonoszság mindazon képeit, amit csak össze tudunk gyűjteni. Ne, ne ezt tegyétek. Hiszen ez elcsüggeszti az elmét. Azáltal tereljétek el a gondolataitokat a sötét képekről, hogy az Isten szeretetéről beszélgettek, és hogy a legragyogóbb képekkel aggatjátok tele emlékezetetek csarnokát, amelyeket csak el tudtok képzelni.

Ne beszéljetek a világban lévő gazságról és gonoszságról, hanem tegyétek emelkedetté gondolkodásotokat, beszélgessetek Megváltótokról. Mikor mindenféle gonoszságot láttok magatok körül, akkor csak még inkább örömötökre szolgál, hogy Ő az Üdvözítőtök, mi meg az Ő gyermekei vagyunk. Ne tekintsünk hát a gonoszságra, ne időzzünk a sötét oldalon. Hiszen nem tehetünk róla. Beszélgessünk olyan dolgokról, amelyek magasztosabbak, jobban, nemesebbek.

Hiszen levonulhatunk a pincébe, ott tanyázhatunk, beletekinthetünk a sötét sarkokba, beszélgethetünk a homályról. Így szólhatunk: jaj, milyen sötét van itt. Örökké ezen rágódhatunk. Ettől mégsem lesz világosabb a pince! Mit tegyünk tehát? Vonuljunk ki onnan! Menjünk ki a sötét homályból a fölsőbb termekbe, ahol az Isten arca tündöklik ragyogón.

Tudjuk, hogy testünk a megemésztett, fölszívott táplálékból áll. Ugyanez a helyzet a gondolkodással is. Ha elménk az élet kellemetlen dolgain borong, ez nem nyújt nekünk semmi reménykedést. Ezért akarjunk a Menny vidámabb dolgain gondolkodni. 

Emlékszem, mikor Sári húgom, velem jött első utazásaimba, elcsüggedés telepedett rá. Így szóltam hozzá: Érdekeset álmodtam az éjjel. Azt álmodtam, hogy valaki kinyitotta az ajtómat. Ez az alak félelmet keltett bennem. Amint néztem rá, egyre növekedett, teljesen betöltötte a padló és a mennyezet közötti teret, sőt még akkor is tovább nőtt, én meg egyre inkább megrémültem. Aztán az jutott eszembe, hogy Jézus az enyém, s így szóltam: Jézus enyém, nem félek tőled. Ettől kezdve az ember elkezdett kisebbedni, zsugorodni, míg csak alig láttam őt, s akkor kiment az ajtón. 

„Lássátok mily nagy szeretettel viseltetik irántunk az Atya, Isten fiainak neveznek minket.” A Sátán egyik fogása, hogy örökké a kellemetlen dolgokat piszkáljuk, hogy az elménk ne Istenen és az  Ő szeretetén időzzék.

Én azt szeretném, hogy vegyétek Isten ígéreteit, ezekkel aggassátok tele emlékezetetek csarnokát. Mi többre vágytok, mint erre az ígéretre? Azt a biztosítékot nyertük, hogy ha az anya elfeledné is szoptatós gyermekét, Isten mégsem feledkezik meg rólunk. Azt kívánom, hogy Isten ígéretei legyenek élő képeink az emlékezetünk csarnokának falán, hogy ezeket nézhessük. Akkor szívetek megtelhet kegyelmével, így magasztalni tudjátok Jézust. Mindenkinek Urává koronázhatjátok Őt. Ez az előjogunk.”

„...Légy veszteg leányom, míg megtudod, hova dől el a dolog...”

„És monda Naómi: Légy veszteg leányom, míg megtudod, hova dől el a dolog; mert nem nyugszik az a férfiú, míg véghez nem viszi a dolgot még ma.” Ruth 3:18

Előfordul, hogy várni kell türelmesen, amíg Isten cselekszik. Még akkor is, ha nehéz…
Az igeszövegben szereplő esettel ellentétben nem mindig lehet előre megmondani, hogy meddig kell várni. Addig viszont a tétlenségbe sem szabad süllyedni: tenni kell a ránk bízott feladatokat. Talán épp ezek a feladatok készítenek fel arra, hogy el tudjuk fogadni a megoldást; ezeken keresztül formál bennünket Isten.

Csendes csodák....

Reményik Sándor- Csendes csodák

Ne várd, hogy a föld meghasadjon

És tűz nyelje el Sodomát.

A mindennap kicsiny csodái

Nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd a kezed a szívedre,

Hallgasd, figyeld hogy mit dobog,

Ez a finom kis kalapálás

Nem a legcsodásabb dolog?

Nézz a sötétkék végtelenbe,

Nézd a szürke kis ezüstpontokat:

Nem csoda-e, hogy árva lelked

Feléjük szárnyat bontogat?

Nézd, árnyékod, hogy fut előled,

Hogy nő, hogy törpül el veled.

Nem csoda ez? S hogy tükröződni

Látod a vízben az eget.

Ne várj nagy dolgot életedbe,

Kis hópelyhek az örömök,

Szitáló, halk szirom-csodák:

Rajtuk át Isten szól: jövök.

-

"Nézzétek az ég madarait..."

https://www.youtube.com/watch?v=NAx6lcp_3nY

     Az elmúlt héten "találkoztam" egy 2000-es gyülekezeti kiadvánnyal. Ha a címe - Gyertyaláng - nem kiáltott volna gyorsan elforduló tekintetem után, akkor biztos hogy nem veszem kezembe a szürke borítós lapot. A borítóját böngészve, olyan érzésem volt, mintha csak a blog egy ikertestvérét tartottam volna a kezemben. Az idézet - Mt. 5:14 -, a témák, mind a szolgálatról, az evangélizációról, a munkálkodás lelkületéről, stb. szóltak. Végül a Keresztény Advent Közösség délkelet-magyarországi körzetének gyülekezeti kiadványát lapozgatva egy Reményik Sándor vers került elém. És újra rokonlélekre találtam e sorok között.

Reményik Sándor: Lámpagyújtogató

Egyszer volt, rég volt.  Azt kérdezték tőlem:
Mi leszel, kisfiam, ha nagy leszel?
Lámpagyújtogató-feleltem én.
A gyermek együgyű feleletén
Nevettek akkor szülők, ismerősök.

Mért volt, mért nem volt,  én azt nem tudom.
Nekem a csendes ember imponált,
Ki ballagott a bús utcák során,
S amerre ment,
Világosság támadt a nyomdokán.

Csak felnyújtott  egy lángvégű botot,-
Egy lobbanás- s az ember föléhajolva
Az esti csendben tovább baktatott.
Csak ment tovább a sötétség felé,
Ámde mögötte diadallal égtek
A lámpák, miket meggyújtott keze.

Egyszer volt, rég volt, hogy kérdezték tőlem:
Mi leszel, kisfiam, ha nagy leszel?
Azóta sokat vívtam, verekedtem,
Azóta sűrűbb lett az éjszaka.

És végül-lámpagyújtogató lettem.

 (lámpagyújtogató: A XIX. század foglalkozása, 

az utcai gázlámpák alkonyatkor való begyújtása 

és reggeli kikapcsolása.)

"Boldogok, akik éheznek és szomjúhoznak az igazságra..." (Mt. 5:6)

„ A boldogság nem az élet célja, hanem annak a következménye, ahogyan élünk. 

Olyan, mint az árnyék: ha hajszoljuk, elszalad előlünk, 

de ha a napfény és az igazság felé megyünk, követ bennünket.”

(Dario Lostado) 

 

(Letöltve jól láthatóak a betűk, jól olvasható.)
 forrás: Útjelző - Ifjúsági újság 1997. Szeptember-December

"A könyörgésben állhatatosak..." /Rm. 12:12/

       „Attól nem kell félnünk, hogy az Úr figyelmen kívül hagyja népe imáját. Az a veszély azonban fennáll, hogy a kísértésekben és próbákban elcsüggedve felhagyunk az imádkozással.”

       „A lesújtottak, akikhez az emberek igazságtalanok, kiáltsanak az Úrhoz! Forduljanak el azoktól, akiknek olyan a szívük, mint az acél, és tárják fel kéréseiket Alkotójuknak. Ő nem küld el senkit, aki töredelmes szívvel jön hozzá. Egyetlen őszinte ima sem vész el. A mennyei kórus himnuszán át Isten meghallja a leggyengébbek jaját is. Ha csendes kamránkban kiöntjük szívünket, vagy az úton járva felfohászkodunk, szavunk eljut a világegyetem Urához. Lehet, hogy emberi fül nem hallja imánkat, de nem vész bele a némaságba, és az élet zaja sem nyomja el. Semmi sem fojthatja el a lélek sóvárgását. Az utca lármáján és a tömegek kavargásán át eljut a menny trónusához. Istenhez szólunk, és Ő hallja imánkat.”

       „Isten semmilyen helyzetben nem hagyja magára azt, aki szolgálatára szenteli életét. Bárhova sodródunk, van egy Vezetőnk, aki eligazít; bármi a problémánk, biztos Tanácsadónk van; bármi fáj is, bárkit gyászolunk, bármilyen magányosak vagyunk, van egy Barátunk, aki velünk érez. Ha tudatlanságunk tévútra visz, Krisztus nem hagy magunkra. Világosan és érthetően mondja: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet.” ” 

(Ellen G. White: Krisztus példázatai)

"...Mindig imádkozni kell, és meg nem restülni."

(Lk.18.)

Belső szoba - spájz - imaélet

"Az ellenség minden területen be akar törni az életünkbe. Természetes, hogy a leghatékonyabb védelmi vonalunkat, az utánpótlást támadja meg elsőként. Ha nem tudsz táplálkozni, legyengülsz, ha legyengültél, sebezhetőbb vagy. Ezért kérte ki és folyamatosan zaklatja az ellenség az imaéletünket. Isten népe, az ellenség már a spájzban van!"

Járni tanulni és időt kérni

Azt hiszem, az átadással kapcsolatos bejegyzésemhez, még hozzátartozik valami...

Jim Hohnberger egyik könyvében olvastam, hogy amikor ő elkezdett úgy élni, hogy a döntési helyzeteiben átadja magát Istennek, az elején sorozatos kudarcot tapasztalt. Sokáig ugyan úgy elbukott dolgokban, mint azelőtt. Viszont azt írta, hogy annyiban már más volt a helyzet, hogy mindig tanult belőle egy kicsit.
A kisgyerekek járni tanulásához hasonlította az Istennel járást. Tehát például, ha a gyermekünk járni tanul és elesik, nem olyanokat mondunk neki, hogy "na már megint", vagy "úgyse fog ez menni neked". Hanem biztatjuk, hogy "meg tudod csinálni", "na még egy kicsit", "nem baj, próbáld meg újra". Valahogy hasonlóan lehet a mi hitbeli járásunkkal is. Nem megy egyből, de mindig tanulunk egy picit, tapasztalatokat szerzünk.
Ne feledkezzünk meg az ígéretről: "Meg lévén győződve arról, hogy aki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégezi a Krisztus Jézusnak napjáig" (Fil. 1:6)

Hohnberger olyat is írt a könyvében, hogy amikor elborítják a nehézségek, akkor "időt kér". A foci mérkőzéshez hasonlította a helyzetet. Ott is előfordul, hogy a csapat időt kér, és tanácskozik az edzőjével, utána pedig új stratégiával indul neki folytatni a küzdelmet.
Amikor nem megy küzdeni, mi is kérhetünk időt, és tanácskozhatunk mennyei "Edzőnkkel".
Úgy tapasztaltam, hogy ilyenkor az embernek nem nagyon van kedve imádkozni, valahogy nehéz lenyugodni, megállni, várni, letenni a dolgokat. De ha tapasztalatot szerzünk benne, hogy ilyenkor Isten megsegít, ezek erősíteni fognak minket, hogy legközelebb egy picivel könnyebben menjünk Istenhez.
Ezt nem úgy írom, mint akinek ez könnyen menne... én is tanulom még.

Nemrég találtam egy idézetet: "A bátorság nem mindig harsogó. A bátorság néha egy csendes mondat a nap végén: »Holnap újra megpróbálom.«" (Mary Anne Radmacher)

Átadni magamat Istennek

Most reggel Róma 7. és 8. fejezetét olvasva, azt hiszem, rájöttem, mit jelent átadni magamat Istennek.
Létezik ugye a törvény (Isten törvénye). De létezik egy másik törvény is (bűn törvénye) a tagjainkba írva. Ez a kettő viaskodik egymás ellen... Azt értettem meg, hogy a bűn törvénye az, hogy az emberben kialakultak bizonyos idegpályák, és ezek szerint működik - ezeknek a pályáknak nem mindegyike jó. Tehát életünk folyamán kialakulnak szokások bennünk, és ezek egyfajta törvénnyé válnak bennünk. Megszoktuk, csináljuk. Ezeket nem olyan könnyű befolyásolni. Már kialakult szokásokat nem olyan egyszerű megváltoztatni. Törvényként uralkodnak bennünk.
Isten törvénye megmutatja nekünk, hogy milyennek kellene lennünk, hogyan kéne működnünk. Maga a törvény erőtelen önmagában. Pusztán, hogy tudjuk, hogy mi lenne a jó, ez az információ nem lesz képes arra, hogy a kialakult idegpályák megváltozzanak bennünk. A törvény megmutatja, nyilvánvalóvá teszi a bennünk uralkodó bűn törvényét. De ahhoz, hogy meg tudjunk változni, kevés azt önmagunktól nagyon akarni. Ez egyrészről jó, mert a jó szokások is rendelkezhetnek bennünk egyfajta stabilitással. Viszont a rossz szokásaink megváltoztatásához Istenre van szükségünk.
Átadni magamat Istennek azt jelenti, hogy egy bizonyos élethelyzetben, amikor Isten törvénye által felismertem valamiről, hogy máshogy kellene cselekednem, ebben az élethelyzetben nem adom át magamat a testemben uralkodó kialakult szokásnak, nem törődöm bele, hogy a kialakult idegpályáim végig fussanak, hanem rá bízom magamat Istenre, átadom neki a bennem lefutó folyamatokat, hogy Ő befolyásolja ezeket, és amiket én magam nem tudok egyik mederből a másikba terelni, azt Ő átterelje bennem, és így ne az játszódjon le bennem, ami a testemben uralkodó törvény szerint lejátszódna, hanem engedem, hogy ezt Isten befolyásolja bennem. Megállok a cselekvésben, a cselekvés véghezvitelében, és Istenre bízom, hogy azt átalakítsa. Lemondok az eredményről, az eredmény kifutásának ismeretéről, bízok Istenben, hagyom, hogy számomra ismeretlen utakra navigáljon, és nem aggódok, mert tudom, hogy Istenben jobban bízhatok, mint saját magamban, Ő nem akar semmi jót megvonni tőlem, hanem a legjobbat szeretné adni számomra.

Munka, életcél, hivatás, (küldetés)

„Aludtam, és azt álmodtam: az élet öröm.
Felébredtem, és azt láttam: az élet kötelesség.
Dolgoztam, és azt láttam: a kötelesség öröm.”
 

(Rabindranath Tagore)

http://www.youtube.com/watch?v=7UQSHcoE6F8

„És valamit tesztek lélekből cselekedjétek,
mint az Úrnak és nem embereknek.”

(Kolossébeliekhez írott levél 3:23)

„Istennek mindennél fontosabb, hogy ..

 .. mi történik veled, velem, velünk…”

http://www.youtube.com/watch?v=nbMybYnjDdU

"Ilyeneké a mennyeknek országa..."

 Pilinszky János- A Szentírás margójára- részlet


" A Szentírásban Jézus gyakori intése és kérése, legyünk olyanok, mint a gyermekek. Mit jelent ez?- Először is bizalmat. A felnőttség ( s újabban a modern kor) kísértése, a világ képtelenségének érzése: a gyermek számára nem létezik. Gyermeknek lenni annyi, mint bízni az életben. (...) Másodszor azt jelenti, hogy nyitottan kell élnünk. Nincs kitől és nincs miért félnünk. Rettenetes, hogy ezt gyermekkorunkban mindannyian tudjuk, s később szinte kivétel nélkül elfelejtjük. Pedig milyen árat fizetünk a lakatért, amellyel örök rabságra ítéljük magunkat! Felnőttséget nevezzük a zárat, amellyel elzárjuk magunkat a világ, s a többi ember elől- s talán Isten elől is? Milyen leszűkülést jelent a felnőttség a gyermekkor tárva-nyitva álló világával szemben, mit átjár a mindenség huzata.
   Az 'evangéliumi gyermekség' a pillanat megszentelése, örökös jelen, mely földi előképe a mennyei örökkévalóságnak. A 'felnőttek' általában lehetetlenül gazdálkodnak az idővel. Örökös várakozásban élnek, múlt és jövő szakadékában. (...) Nem így a gyerekek. Ők egy szabad órába, egy délutánba, egyetlen percükbe is életük egészét ömlesztik bele, ahogy csak a nagyon gazdagok tudnak és mernek költekezni.
  Az ' evangéliumi gyermekség' önzetlenséget jelent. Egy gyermek ' csupa fül és csupa szem'. Feltétel nélkül meri elveszíteni önmagát, ami a valódi birtoklás egyedüli formája. Egy gyermek mellett minden felnőtt görcsös és fukar szegény. Gyermekkorunkban minden a miénk, amit megpillantunk, s a felnőttség talán nem is más, mint a világ lassú és fokozatos elvesztése.(...)
    De lehet-e felnőttként gyermeknek lennünk? (...) Nyilvánvaló, hogy Jézus  nem erre gondol. A gyermekség természetes, állapotbeli jó, felnőttként gyermeknek lenni.(...) több is, mint 'puszta gyermekség'. Lélekben kell azzá lennünk... S míg a gyermekkort kinőjük, e lelki gyermekséget halálig megőrizhetjük. A gyermekkor állapotunk, a 'lelki gyermekség' tulajdonunk, örökre szóló birtokunk."