2011. augusztus 24., szerda

A hit szemével látni

Magamból is kiindulva, sajnos hajlamosak vagyunk, ha beborul az ég, azt hinni, hogy megszűnt a nap létezni. Pedig ott van a felhők felett. Olyan is van, amikor annyira észemberek vagyunk, hogy csak azt hisszük, amit megfoghatunk a kezünkkel, amit érzünk, amit meg tudunk érteni az eszünkkel, csak az létezik számunkra.

Egy ismerősöm képei közt fedeztem fel ezt az idézetet, a varsói gettó feliratát. 

 

Megrendített. Főleg miután egy 2008-as cikk is elém került Irena Sendlerről. (http://www.delmagyar.hu/vilagvevo/98_eves_koraban_elhunyt_irena_sendler_a_vilag_igaza/2062027/

Aki hitt a szeretetben, a békében, akkor is, amikor háború volt. Tette mindezt úgy, hogy az emberek részéről nem sok szeretetet kaphatott azokban a zord időkben, a II. világháború véres évei alatt. És azt hiszem, hogy minden tettének, hatalmas tűrőképességének, küzdésének kútforrása Isten volt. Biztos akkor is voltak, akik a mérhetetlen gonoszság közepette nem látták Istent. De Irena a  kétségbeesés helyett megragadta az alkalmat, hogy segítsen. Munkához látott, hogy megmutassa másoknak az Úr kegyelmét, irgalmát, szeretetét, egy ember Isten segítségével végrehajtott tettein keresztül.

Feltettem magamnak a kérdést: „Eszter, te hiszel akkor is, ha …?” 

 

Boldogok, a kik nem látnak és hisznek.” Jn. 20:29/b
                                                         
„A hit révén az Isten szemével láthatjuk a
különböző eseményeket, és felfedezhetjük azt
a tervet, amelyet rólunk, másokról, az egész
teremtett világról alkotott.”

Nem engedhetjük, hogy hitünk a körülményektől függjön. Meg kell tanulnom, tanulnunk a hit szemével látni! „Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk; Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.” 2Kor. 4:17-18

2011. augusztus 23., kedd

Nicelife

Szeretném ezt az oldalt ajánlani nektek,mert nagyon sok szép dolog van rajta, a nagyon érdekes cikkektől kezdve a csodálatos zenékig és filmekig. Lehet már sokan ismeritek,de ha mégse akkor: www.nicelife.hu

Itt különösen egy videót szeretnék megmutatni,amit az előbb néztem-hallgattam meg és mivel ezt a zenét is nagyon szeretem és főleg mostanában vált "témává" az éhező szegények Afrikában, így úgy gondolom ezt érdemes megnézni. :

http://www.nicelife.hu/galeria/zene/emeljfel.php

2011. augusztus 19., péntek

Spurgeon idézetek

Néhány idézetet szeretnék veletek megosztani Spurgeon-től. Nem régen olvastam és én nagyon sok erőt merítettem belőlük:

„A keresztény élet legnagyobb hőstette a Krisztusnak való engedelmesség.“

„A hadseregben kit tartanak a legbátrabb és legjobb katonának? Azt, aki a legengedelmesebben végrehajtja a százados parancsait... Akkor bizonyára nem alávaló és gyáva dolog, ha valaki engedelmeskedik annak, aki a világegyetem főparancsnoka...“

„Aki a jót és az igazat cselekszi teljes nyugalommal, a gúnyolódás ellenére, bátrabb ember, mint az, aki az ágyúcső előtt feszít, hogy így szerezzen dicsőséget.“

„Ha valaki egész életén át kitart a lelkiismeretes engedelmesség mellett, annak nagyobb bátorságra van szüksége, mint amiről a mártír tanúskodik, amikor megégetteti magát a máglyán.“

„Légy boldog, amiért olyan kiváltságos ember vagy, hogy áldozatot hozhatsz a lelkiismeretért, mert manapság nincs annyi erőnk Istent magasztalni, mint azoknak volt, akiket börtönbe vetettek, kínpadra vontak vagy máglyán megégettek. Ezért ne szalasszuk el a kínálkozó alkalmakat, hogy megmutassuk, mennyire szeretjük Istent, és hűségesen vágyunk arra, hogy Őt szolgáljuk.“ 

(C. H. Spurgeon: Tanácsok azoknak, akik az Úr Jézusnak szeretnének szolgálni, „Csak légy bátor és igen erős“ c. fej.)

2011. augusztus 18., csütörtök

Igekereső

Még régen egyszer azt csináltam, hogy egy online Bibliát "bedaráltam" adatbázisba, hogy lehessen keresni benne. Nagyon minimál felülete van. Itt elérhető, ha szeretnétek használni: http://vizslancs.hu/igekereso/
(itt-ott vannak benne ritkán kisebb hibák, valószínűleg a forrásban is benne voltak)

2011. augusztus 17., szerda

Du bist du...:)


Szeretném ezt a dalt megosztani veletek, mert ezt nagyon szeretem és gyönyörű szövege van. Ezt mindig akkor énekeljük ha valakinek születésnapja van, de keresztségkor is nagyon sok helyen elénekelik.

http://www.youtube.com/watch?v=ESJXb2niaio

Vergiss es nie, dass du lebst war keine eigene Idee Sose felejtsd, az, hogy élsz nem saját ötlet volt

und dass du atmest, kein Entschluss von dir és, hogy lélegzel, nem a te döntésed

Vergiss es nie, dass du lebst war eines anderen Idee Sose felejtsd, az, hogy élsz másnak az ötlete volt

und dass du atmest, sein Geschenk an dich! és hogy lélegzel, az Ő ajándéka neked

Vergiss es nie, niemand denkt und fühlt und handelt so wie du Sose felejtsd,senki sem gondolkozik,érez és cselekszik, úgy mint te

und niemand lächelt, so, wie du’s grad tust! és senki sem nevet úgy,ahogy te most pont teszed

Vergiss es nie, niemand sieht den Himmel ganz genau wie du, Sose felejts, senki sem látja az eget/mennyet pontosan úgy, mint te

und niemand hat je was du weißt gewusst! és valaha senki sem tudta amit te tudsz

Vergiss es nie, dein Gesicht hat niemand sonst auf dieser Welt Sose felejtsd, senkinek másnak nincs olyan arca ezen a világon,mint neked

und solche Augen hast alleine du! és ilyen szemek egyedül neked vannak

Vergiss es nie, du bist reich, egal ob mit, ob ohne Geld, Sose felejtsd, hogy te gazdag vagy, mindegy, hogy pénzzel vagy anélkül

denn du kannst leben, niemand lebt wie du! mert élhetsz, senki sem él úgy mint te

Ref:

Du bist gewollt, kein Kind des Zufalls, keine Laune der Natur. Akarva vagy, nem a véletlen gyermeke, nem a természet kedve

Ganz egal, ob du dein Lebenslied in Moll singst oder Dur. teljesen mindegy, hogy az életdalod mollban vagy dúrban énekled

Du bist ein Gedanke Gottes, ein genialer noch dazu.Te Isten egy gondolata vagy, még fantasztikusabb ehhez

Du bist du, das ist der clou, ja der clou, ja du bist du! Te vagy te, ez a fénypont, igen a fénypont, te vagy te!

Tedd egységessé népedet

Egy ideje nagyon megtetszett ennek az éneknek a szövege. Úgy érzem, jól illik a mostani időkre. Valahogy az utolsó versszak 2. sora számomra kiemelkedik belőle.

305-ös ének

Úr Isten, kérünk őrizzed
Szent igéd által népedet,
Mert Jézus Krisztus ellen kélt
A csalárd ősi ellenség.

Úr Jézus, szemünk Rád tekint,
Tégy velünk szent igéd szerint:
Óvd kegyelemmel népedet,
Adj nékünk örök életet.

Szentlélek kérünk tégedet:
Tedd egységessé népedet;
És aminként az ige szól:
Életre vígy a halálból.
Eredeti háttér | Orion köd | Világító torony | V.torony 2 | V.torony 3 | V.torony 4