Az egyik este a meséskönyvek felé
vetett – ha lehet ilyet mondani - az olvasási étvágyam. Kányádi Sándor A
bánatos királylány kútja című versekből, mesékből, tanulságos és jópofa
történetekből álló kötetét választottam ki a polcról. Már a könyv borítója jelzi,
hogy mindenki számára áldásos lehet ezeken a mindennapi életből merített
irományokon elidőzni. „Kicsiknek és nagyoknak” olvashatjuk a címet kiegészítő
gondolatok közt.
A könyvet fellapozva régi olvasmányélményeim
egyre élénkebben kezdtek előjönni, mígnem magától is eszembe jutott egy-egy, és
tudatosan kezdtem keresni a címek között. Így leltem az alább idézett
történetre, amit elolvasva egy Isti által már megosztott film - A legszebb
ajándék – jutott eszembe. Gondoltam közzé teszem …
Kányádi
Sándor
A világ
legtöbbet érő vagyona
Bizonyára hallhattátok már ezt a kerek ki
történetet, amit én most, kitavaszodván, újra elmesélek. Aki tudja, el ne
árulja a csattanóját, mert annak barackot nyomok a fejére, de akkorát, hogy
kopasz marad a feje búbja.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy
ember, ki nagyon nagy gazda hírében állott. A farzsebéből ki tudott volna
fizetni egy kisebbecske országot. S volt neki egy szekérderékra való, de
kötélrevaló, szám szerint kilenc fia, de a kilenc együttvéve sem ért egy
hajítófát, nemhogy egy pipa dohányt. Olyan lusták voltak, hogy még a föld, akin
henyéltek, az is röstellte őket.
-
Minek
dolgoznánk, elég gazdag az apánk, ha tízennyien lennénk, akkor is urasan
megélnénk abból, ami utána ránk marad.
De az öreg betyárul áthúzta a
számításukat. Minden vagyonát, kincsét a munkásaira hagyta, még egy árva garast
se hagyott a kilenc lustára. De hagyott kilenc fejszét, kilenc ásót meg kilenc kapát
meg egy irdatlan sűrű bozótos domboldalt. Mondván, hogy oda rejtette a világ
legtöbbet érő vagyonát. Azzal csöndesen oldalt fordult, jobblétre szenderült.
-
Most
aztán mit tegyünk? Hol lehet az a világot érő vagyon, melyik bokor alatt,
melyik hajlaton?
Egy darabig tanakodtak, találgatták, hol
kereshetnék. Aztán vették a fejszét, az ásót s a kapát, s elkezdték irtani,
kapálni, ásni a domb oldalát. Kilenc kerek esztendeig tartott, míg végre, a
tetőre érve, minden talpalatnyi helyet alaposan megműveltek. Nyomukban már
hatalmas tengeri- s búzatáblák zöldelltek, sárgultak, mert annyi esze csak volt
már a cseppet sem lusta fiúknak, hogy addig is, amíg nyomára akadnak a
vagyonnak, meg aztán valamiből élni is kellett, nem hagyták bevetetlenül a
földet.
Így történt, ahogyan mondom, amikor már
egy bokor se volt a dombon, s a domboldal búzát, krumplit meg efféléket
termett, akkor jöttek rá, hogy mekkora vagyonra leltek, mert nincs nagyobb
kincs a termőföldnél s nagyobb vagyon a szorgalomnál.
Aki nem hinné, s van hozzá mersze, itt a
fejsze, az ásó, a kapa rajta! Kipróbálhatja.
