Ezt most találtam :)
A négy gyertya
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya. Olyan nagy volt a csend körülöttük, hogy tisztán lehetett érteni, amit egymással beszélgettek. Azt mondta az első:
- ÉN VAGYOK A BÉKE! De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok aludni. - Néhány pillanat múlva már csak egy vékonyan füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdan fényesen tündöklő lángra.
A második azt mondta:
- ÉN VAGYOK A HIT! - Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak. Nincs értelme tovább égnem. - A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot. Szomorúan így szólt a harmadik gyertya:
- ÉN A SZERETET VAGYOK! Nincs már erőm tovább égni. Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám. - Ezzel ki is aludt.
Hirtelen belépett egy gyermek. Mikor meglátta a három kialudt gyertyát, felkiáltott:
- De hát mi történt? Hiszen nektek égnetek kéne mindörökké! - Elkeseredésében hirtelen sírva fakadt.
Ekkor megszólalt a negyedik gyertya:
- Ne félj! Amíg nekem van lángom, újra meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát. ÉN VAGYOK A REMÉNY! A gyermek szeme felragyogott. Megragadta a még égő gyertyát, s lángjával új életre keltette a többit.
2012. január 31., kedd
2012. január 25., szerda
családi ház egymillió forintból
http://www.pozitivnap.hu/kulfold/ime-az-uj-megoldas-csaladi-haz-egymillio-forintbol-es-teljesen-onfenntarto-kepekkel
http://www.simondale.net/house/
Hát... ez nagyon megtetszett. Valóban lehetne ilyet csinálni? Kíváncsi lennék, Magyarországon mennyire lenne megvalósítható... Kiköltöznék egy ilyenbe :)
http://www.simondale.net/house/
Hát... ez nagyon megtetszett. Valóban lehetne ilyet csinálni? Kíváncsi lennék, Magyarországon mennyire lenne megvalósítható... Kiköltöznék egy ilyenbe :)
A Jövő Farmja
Beágyazva. Nagyon érdekes, nekem teljesen meghozta a kedvem a kertgazdálkodáshoz! Ez gyakorlati, nem lelki, de EW is írja, hogy milyen fontos szerepe van az önellátásnak illetve gyakorlati ismereteknek!
2012. január 15., vasárnap
Life Vest Inside - Kindness Boomerang - "One Day"
A zenével kapcsolatban lenne kifogásolni valóm, de azt leszámítva, érdekes ez a videó:
2012. január 7., szombat
Mi lenne, ha...
Most néztem ezt a filmet, elgondolkoztatott:
15 évvel ezelőtt Ben Walker elhagyta a kedvesét és leendő gyülekezeti szolgálatát egy üzleti lehetőség miatt. Amikor azonban befutottnak érezi magát egy jól fizető karrier és egy trófea kinézetű menyasszony mellett, megjelenik neki egy angyal, aki megmutatja, hogy mi történt volna, ha követte volna az eredeti elhívását.
Két dolog nagyon megmaradt bennem a filmből:
- Isten feláldozott érted mindent, te is áldozz fel érte mindent.
- Egyszerű... De nehéz...

2012. január 4., szerda
Útkészítő könyv
Sziasztok! Azon gondolkodtam, hogy mi lehetne az az eszköz, amivel Isten üzenetét el lehetne juttatni az emberekhez, ami utat készíthetne az Ő eljövetelének...
Konkrétan az jutott eszembe, hogy egy olyan könyvet kéne keresni, ami rövid, tömör, közérthető, teológiai fejtegetésektől mentes, érdekes, felhívja az emberek figyelmét, és benne van minden üzenet, amiről tudhatjuk a Biblia alapján, hogy az utolsó időben hirdetni kell mindenkinek - de más felesleges dolgok nincsenek benne. Olyan könyv lenne jó, amit elolvasnak a fiatalok is, átlag emberek is, idősek is. (Szerintem egy kis alakú formában kb. max. 40 oldal, amire egy átlag ember vállalkozhat, hogy a mai élettempóban elolvassa.)
Én jelenleg nem tudok ilyen könyvről. Ti tudtok ilyenről? Ha nincs ilyen, miért nem írunk egy ilyet? De most komolyan! Aztán terjesztenénk 100-asával...

2012. január 2., hétfő
Tűzeset
Rokonaimat komoly próba érte egy hete. Mikor éppen senki sem volt otthon,
tűz ütött ki a házukban és nemcsak a házat, hanem a megélhetésüket
biztosító 4000 láda almájukat is használhatatlanná tette. Kérlek
titeket, hogy imádsággal segítsük a helyre állásukat.
(A videó elején lévő rövid szakasz egy másik családról szól, az érdemleges rész a 40. másodperctől kezdődik.)
(A videó elején lévő rövid szakasz egy másik családról szól, az érdemleges rész a 40. másodperctől kezdődik.)
Címkék:
videók
2012. január 1., vasárnap
Köszönjük meg Istennek...
Nem magától értetődő, hogy bűneink ellenére nap-mint-nap újra felkelhetünk egy újabb napra. Tégy jót minden nap egy emberrel, hogy megköszönd Istennek a kegyelmét, hogy új napra ébredhettél. "Bizony mondom néktek, amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg." (Máté 25,40)
Ha megkérdezik tőled, hogy miért kapta ezt a jó cselekedetet, mondd neki, hogy azért, mert Isten minden nap életet ad neked méltatlanságod ellenére, és így szeretnéd ezt megköszönni neki, hogy minden nap jót cselekszel egy emberrel, mert a Bibliában úgy van írva, hogy ha valamit megcselekszünk embertársainkkal, azt Isten úgy számítja, hogy Ővele cselekesszük meg.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)