2011. augusztus 24., szerda

A hit szemével látni

Magamból is kiindulva, sajnos hajlamosak vagyunk, ha beborul az ég, azt hinni, hogy megszűnt a nap létezni. Pedig ott van a felhők felett. Olyan is van, amikor annyira észemberek vagyunk, hogy csak azt hisszük, amit megfoghatunk a kezünkkel, amit érzünk, amit meg tudunk érteni az eszünkkel, csak az létezik számunkra.

Egy ismerősöm képei közt fedeztem fel ezt az idézetet, a varsói gettó feliratát. 

 

Megrendített. Főleg miután egy 2008-as cikk is elém került Irena Sendlerről. (http://www.delmagyar.hu/vilagvevo/98_eves_koraban_elhunyt_irena_sendler_a_vilag_igaza/2062027/

Aki hitt a szeretetben, a békében, akkor is, amikor háború volt. Tette mindezt úgy, hogy az emberek részéről nem sok szeretetet kaphatott azokban a zord időkben, a II. világháború véres évei alatt. És azt hiszem, hogy minden tettének, hatalmas tűrőképességének, küzdésének kútforrása Isten volt. Biztos akkor is voltak, akik a mérhetetlen gonoszság közepette nem látták Istent. De Irena a  kétségbeesés helyett megragadta az alkalmat, hogy segítsen. Munkához látott, hogy megmutassa másoknak az Úr kegyelmét, irgalmát, szeretetét, egy ember Isten segítségével végrehajtott tettein keresztül.

Feltettem magamnak a kérdést: „Eszter, te hiszel akkor is, ha …?” 

 

Boldogok, a kik nem látnak és hisznek.” Jn. 20:29/b
                                                         
„A hit révén az Isten szemével láthatjuk a
különböző eseményeket, és felfedezhetjük azt
a tervet, amelyet rólunk, másokról, az egész
teremtett világról alkotott.”

Nem engedhetjük, hogy hitünk a körülményektől függjön. Meg kell tanulnom, tanulnunk a hit szemével látni! „Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk; Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.” 2Kor. 4:17-18

1 megjegyzés:

  1. Csodálatos ez a történet Irena Sendlerről. Sosem tudtam teljesen megérteni, hogy hogyan lehetett jó pár emberben ekkora elszántság és bátorság az olyan szörnyű napokban is. Most már elkezdtem megérteni: Isten hatalmas, de mégis lehajol hozzánk, a kis emberekhez, hogyha valaki kinyitja a fülét és meghallja a hangját akkor Ő olyan dolgokat visz véghez, amire egy ember önmagában sosem lenne képes.
    Ami még nagyon meghatott, ahol azt írta, hogy sajnálja, hogy "csak" ennyi gyereket sikerült kiszabadítania.
    Ha egy ember ilyen alázatos tud lenni,azok után amilyen hatalmas dolgokat tett, akkor mennyivel inkább ilyen a mi Atyánk, akitől mindezt tanulta? Irena öregkori fotója pedig... ilyen édesen mosolygós nénikét még sosem láttam:):)

    VálaszTörlés

Eredeti háttér | Orion köd | Világító torony | V.torony 2 | V.torony 3 | V.torony 4