1 János 4:16
És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét. Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne.
Ezek szerint Isten a szeretet. Akár egyenlőség jelet is tehetnénk: Isten=szeretet.
Figyeljük meg a szeretet himnuszát olyan módon, hogy olvasás közben a "szeretet" szavakat helyettesítsük be "Isten"-nel!
1 Korintus 13 (szeretet himnusza)
1. Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom.
2. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.
3. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.
4. A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
5. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt,
6. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal;
7. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.
8. A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszünnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik.
9. Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás:
10. De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik.
11. Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat.
12. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.
13. Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.
(nem saját felfedezés, de szerintem nagyon érdekes)
Ha belegondolunk, akkor megállapíthatjuk, hogy nem arra kell törekednünk, hogy legyen bennünk szeretet, hanem hogy Isten legyen bennünk! Ha Isten bennünk lakik, akkor szeretet is lesz bennünk.
Továbbá a szeretet himnusza szerintem alkalmas arra is, hogy lemérjük vele, hogy mennyire vagyunk közösségben Istennel. Ha ezek igazak, akkor Isten maradéktalanul bennünk lakik:
A szeretet hosszútűrő, kegyes (felsőbbsége ellenére jóindulatot és pártfogást kinyilvánító); a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt; Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése