Azt hiszem, az átadással kapcsolatos bejegyzésemhez, még hozzátartozik valami...
Jim Hohnberger egyik könyvében olvastam, hogy amikor ő elkezdett úgy élni, hogy a döntési helyzeteiben átadja magát Istennek, az elején sorozatos kudarcot tapasztalt. Sokáig ugyan úgy elbukott dolgokban, mint azelőtt. Viszont azt írta, hogy annyiban már más volt a helyzet, hogy mindig tanult belőle egy kicsit.
A kisgyerekek járni tanulásához hasonlította az Istennel járást. Tehát például, ha a gyermekünk járni tanul és elesik, nem olyanokat mondunk neki, hogy "na már megint", vagy "úgyse fog ez menni neked". Hanem biztatjuk, hogy "meg tudod csinálni", "na még egy kicsit", "nem baj, próbáld meg újra". Valahogy hasonlóan lehet a mi hitbeli járásunkkal is. Nem megy egyből, de mindig tanulunk egy picit, tapasztalatokat szerzünk.
Ne feledkezzünk meg az ígéretről: "Meg lévén győződve arról, hogy aki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégezi a Krisztus Jézusnak napjáig" (Fil. 1:6)
Hohnberger olyat is írt a könyvében, hogy amikor elborítják a nehézségek, akkor "időt kér". A foci mérkőzéshez hasonlította a helyzetet. Ott is előfordul, hogy a csapat időt kér, és tanácskozik az edzőjével, utána pedig új stratégiával indul neki folytatni a küzdelmet.
Amikor nem megy küzdeni, mi is kérhetünk időt, és tanácskozhatunk mennyei "Edzőnkkel".
Úgy tapasztaltam, hogy ilyenkor az embernek nem nagyon van kedve imádkozni, valahogy nehéz lenyugodni, megállni, várni, letenni a dolgokat. De ha tapasztalatot szerzünk benne, hogy ilyenkor Isten megsegít, ezek erősíteni fognak minket, hogy legközelebb egy picivel könnyebben menjünk Istenhez.
Ezt nem úgy írom, mint akinek ez könnyen menne... én is tanulom még.
Nemrég találtam egy idézetet: "A bátorság nem mindig harsogó. A bátorság néha egy csendes mondat a nap végén: »Holnap újra megpróbálom.«" (Mary Anne Radmacher)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése