2014. február 7., péntek

"Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya..."



Ellen G. White beszéde- részletek
Minneapolis , Minnesota, 1888. október 13
(Kiben bízhatunk 1. kötet   69-88.o. )


„Lássátok milyen nagy szeretetet adott nekünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk! A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte meg  Őt. „

„Hogyan érthetjük meg Istent? Hogyan ismerjük meg az Atyát?  Hogyan ismerjük meg Őt és szeretetének hatalmát?
 A Sátán egészen betolakodott, Isten és embert közé ékelte magát. Az a mesterkedése, hogy elterelje az emberek elméjét.  Mit tehetünk ez ellen? Krisztus a mennyben él, s Ő hozza el a Menny világosságát, Ő űzi, szorítja vissza a sötétséget, s engedi be dicsőségének napfényét. 

Ne akasztgassuk emlékezetünk csarnokába  a romlottság és gonoszság mindazon képeit, amit csak össze tudunk gyűjteni. Ne, ne ezt tegyétek. Hiszen ez elcsüggeszti az elmét. Azáltal tereljétek el a gondolataitokat a sötét képekről, hogy az Isten szeretetéről beszélgettek, és hogy a legragyogóbb képekkel aggatjátok tele emlékezetetek csarnokát, amelyeket csak el tudtok képzelni.

Ne beszéljetek a világban lévő gazságról és gonoszságról, hanem tegyétek emelkedetté gondolkodásotokat, beszélgessetek Megváltótokról. Mikor mindenféle gonoszságot láttok magatok körül, akkor csak még inkább örömötökre szolgál, hogy Ő az Üdvözítőtök, mi meg az Ő gyermekei vagyunk. Ne tekintsünk hát a gonoszságra, ne időzzünk a sötét oldalon. Hiszen nem tehetünk róla. Beszélgessünk olyan dolgokról, amelyek magasztosabbak, jobban, nemesebbek.

Hiszen levonulhatunk a pincébe, ott tanyázhatunk, beletekinthetünk a sötét sarkokba, beszélgethetünk a homályról. Így szólhatunk: jaj, milyen sötét van itt. Örökké ezen rágódhatunk. Ettől mégsem lesz világosabb a pince! Mit tegyünk tehát? Vonuljunk ki onnan! Menjünk ki a sötét homályból a fölsőbb termekbe, ahol az Isten arca tündöklik ragyogón.

Tudjuk, hogy testünk a megemésztett, fölszívott táplálékból áll. Ugyanez a helyzet a gondolkodással is. Ha elménk az élet kellemetlen dolgain borong, ez nem nyújt nekünk semmi reménykedést. Ezért akarjunk a Menny vidámabb dolgain gondolkodni. 

Emlékszem, mikor Sári húgom, velem jött első utazásaimba, elcsüggedés telepedett rá. Így szóltam hozzá: Érdekeset álmodtam az éjjel. Azt álmodtam, hogy valaki kinyitotta az ajtómat. Ez az alak félelmet keltett bennem. Amint néztem rá, egyre növekedett, teljesen betöltötte a padló és a mennyezet közötti teret, sőt még akkor is tovább nőtt, én meg egyre inkább megrémültem. Aztán az jutott eszembe, hogy Jézus az enyém, s így szóltam: Jézus enyém, nem félek tőled. Ettől kezdve az ember elkezdett kisebbedni, zsugorodni, míg csak alig láttam őt, s akkor kiment az ajtón. 

„Lássátok mily nagy szeretettel viseltetik irántunk az Atya, Isten fiainak neveznek minket.” A Sátán egyik fogása, hogy örökké a kellemetlen dolgokat piszkáljuk, hogy az elménk ne Istenen és az  Ő szeretetén időzzék.

Én azt szeretném, hogy vegyétek Isten ígéreteit, ezekkel aggassátok tele emlékezetetek csarnokát. Mi többre vágytok, mint erre az ígéretre? Azt a biztosítékot nyertük, hogy ha az anya elfeledné is szoptatós gyermekét, Isten mégsem feledkezik meg rólunk. Azt kívánom, hogy Isten ígéretei legyenek élő képeink az emlékezetünk csarnokának falán, hogy ezeket nézhessük. Akkor szívetek megtelhet kegyelmével, így magasztalni tudjátok Jézust. Mindenkinek Urává koronázhatjátok Őt. Ez az előjogunk.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Eredeti háttér | Orion köd | Világító torony | V.torony 2 | V.torony 3 | V.torony 4