Az elmúlt héten "találkoztam" egy 2000-es gyülekezeti kiadvánnyal. Ha a címe - Gyertyaláng - nem kiáltott volna gyorsan elforduló tekintetem után, akkor biztos hogy nem veszem kezembe a szürke borítós lapot. A borítóját böngészve, olyan érzésem volt, mintha csak a blog egy ikertestvérét tartottam volna a kezemben. Az idézet - Mt. 5:14 -, a témák, mind a szolgálatról, az evangélizációról, a munkálkodás lelkületéről, stb. szóltak. Végül a Keresztény Advent Közösség délkelet-magyarországi körzetének gyülekezeti kiadványát lapozgatva egy Reményik Sándor vers került elém. És újra rokonlélekre találtam e sorok között.
Reményik Sándor: Lámpagyújtogató
Egyszer volt, rég volt. Azt kérdezték tőlem:
Mi leszel, kisfiam, ha nagy leszel?
Lámpagyújtogató-feleltem én.
A gyermek együgyű feleletén
Nevettek akkor szülők, ismerősök.
Mért volt, mért nem volt, én azt nem tudom.
Nekem a csendes ember imponált,
Ki ballagott a bús utcák során,
S amerre ment,
Világosság támadt a nyomdokán.
Csak felnyújtott egy lángvégű botot,-
Egy lobbanás- s az ember föléhajolva
Az esti csendben tovább baktatott.
Csak ment tovább a sötétség felé,
Ámde mögötte diadallal égtek
A lámpák, miket meggyújtott keze.
Egyszer volt, rég volt, hogy kérdezték tőlem:
Mi leszel, kisfiam, ha nagy leszel?
Azóta sokat vívtam, verekedtem,
Azóta sűrűbb lett az éjszaka.
És végül-lámpagyújtogató lettem.
(lámpagyújtogató: A XIX. század foglalkozása,
az utcai gázlámpák alkonyatkor való begyújtása
és reggeli kikapcsolása.)
Köszi, hogy ezt leírtad. Hát, azt hiszem, manapság is szükség van lámpagyújtogatókra. Olyan értelemben, hogy a világ olyasmi, mint egy forgalmas út az éjszakában, ahol mindenki rohan valamerre, de nem látják igazán, melyik út merre is vezet igazából.
VálaszTörlésSzép foglalkozás emberek lelkében fényt gyújtani.