2011. október 23., vasárnap

Túra-finálé

A mai túra végén egy nagyon szép meglepetésben volt részünk. Csongor mindenkinek adott egy gyertyát, amihez egy idézet is járt:
„Egyik gyertya hatással tud lenni a másikra, de csak akkor, ha az egyik ég! Ha két gyertya belét összeérintjük, nem történik semmi, de ha az egyik ég, akkor minden más! Ha egy halódó gyülekezetben legalább egyetlen láng ég, több gyertyát is meggyújthat.“
„Kapcsolatba kerülni, szolgálni a másikat, bizonyságot tenni neki, törődni vele, meghallgatni bánatát, panaszait, problémáit, elmondani neki azt, amit Isten neki megmutatott, - ez jelenti a láng átadását. Ahol pedig több gyertya ég, ott egyre kevesebb lesz a homály. Az isteni életnek – a szolgáló életnek - arra van szüksége, hogy képességeinket, talentumainkat Isten szolgálatába állítsuk, amelynek eredménye lelkek megmentése.“
(Charles H. Spurgeon: Mit beszélnek a gyertyák? – 36.oldal)
Ekkor készültek ezek a képek:


1 megjegyzés:

  1. Felejthetetlen élmény volt :)
    Ahogy a szél fújt, és néha eloltott egy-egy gyertyát, és mi meg átadtuk a tüzet az eloltódott gyertyáknak... Nagyon szemléletes volt! Jól megmutatta, hogy az életben mire törekedjünk. Néha előfordul, hogy meggyengülünk. Ha el is oltódik a lángunk, nem tarthat sokáig a fény nélküli állapot, ha figyelünk egymásra.
    Aztán a végén egyesítettük az összes gyertya lángját. Milyen nagy fénye lett! És szinte elolthatatlannak látszott. Ez is milyen jól mutatta, hogy merre felé haladjunk! Együttes erővel sokkal többre lehetünk képesek!

    VálaszTörlés

Eredeti háttér | Orion köd | Világító torony | V.torony 2 | V.torony 3 | V.torony 4