Próba bejegyzés

Ez egy próba, hogy működik-e még az értesítés...

Egy nap a földön

" Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik." 

(Rm. 1:20)

 
 
"Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az Őt szeretőknek." 
(I.Kor. 2:9)

  

"Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya..."

Ellen G. White beszéde- részletek

Minneapolis , Minnesota, 1888. október 13

(Kiben bízhatunk 1. kötet   69-88.o. )

„Lássátok milyen nagy szeretetet adott nekünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk! A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte meg  Őt. „

„Hogyan érthetjük meg Istent? Hogyan ismerjük meg az Atyát?  Hogyan ismerjük meg Őt és szeretetének hatalmát?

 A Sátán egészen betolakodott, Isten és embert közé ékelte magát. Az a mesterkedése, hogy elterelje az emberek elméjét.  Mit tehetünk ez ellen? Krisztus a mennyben él, s Ő hozza el a Menny világosságát, Ő űzi, szorítja vissza a sötétséget, s engedi be dicsőségének napfényét. 

Ne akasztgassuk emlékezetünk csarnokába  a romlottság és gonoszság mindazon képeit, amit csak össze tudunk gyűjteni. Ne, ne ezt tegyétek. Hiszen ez elcsüggeszti az elmét. Azáltal tereljétek el a gondolataitokat a sötét képekről, hogy az Isten szeretetéről beszélgettek, és hogy a legragyogóbb képekkel aggatjátok tele emlékezetetek csarnokát, amelyeket csak el tudtok képzelni.

Ne beszéljetek a világban lévő gazságról és gonoszságról, hanem tegyétek emelkedetté gondolkodásotokat, beszélgessetek Megváltótokról. Mikor mindenféle gonoszságot láttok magatok körül, akkor csak még inkább örömötökre szolgál, hogy Ő az Üdvözítőtök, mi meg az Ő gyermekei vagyunk. Ne tekintsünk hát a gonoszságra, ne időzzünk a sötét oldalon. Hiszen nem tehetünk róla. Beszélgessünk olyan dolgokról, amelyek magasztosabbak, jobban, nemesebbek.

Hiszen levonulhatunk a pincébe, ott tanyázhatunk, beletekinthetünk a sötét sarkokba, beszélgethetünk a homályról. Így szólhatunk: jaj, milyen sötét van itt. Örökké ezen rágódhatunk. Ettől mégsem lesz világosabb a pince! Mit tegyünk tehát? Vonuljunk ki onnan! Menjünk ki a sötét homályból a fölsőbb termekbe, ahol az Isten arca tündöklik ragyogón.

Tudjuk, hogy testünk a megemésztett, fölszívott táplálékból áll. Ugyanez a helyzet a gondolkodással is. Ha elménk az élet kellemetlen dolgain borong, ez nem nyújt nekünk semmi reménykedést. Ezért akarjunk a Menny vidámabb dolgain gondolkodni. 

Emlékszem, mikor Sári húgom, velem jött első utazásaimba, elcsüggedés telepedett rá. Így szóltam hozzá: Érdekeset álmodtam az éjjel. Azt álmodtam, hogy valaki kinyitotta az ajtómat. Ez az alak félelmet keltett bennem. Amint néztem rá, egyre növekedett, teljesen betöltötte a padló és a mennyezet közötti teret, sőt még akkor is tovább nőtt, én meg egyre inkább megrémültem. Aztán az jutott eszembe, hogy Jézus az enyém, s így szóltam: Jézus enyém, nem félek tőled. Ettől kezdve az ember elkezdett kisebbedni, zsugorodni, míg csak alig láttam őt, s akkor kiment az ajtón. 

„Lássátok mily nagy szeretettel viseltetik irántunk az Atya, Isten fiainak neveznek minket.” A Sátán egyik fogása, hogy örökké a kellemetlen dolgokat piszkáljuk, hogy az elménk ne Istenen és az  Ő szeretetén időzzék.

Én azt szeretném, hogy vegyétek Isten ígéreteit, ezekkel aggassátok tele emlékezetetek csarnokát. Mi többre vágytok, mint erre az ígéretre? Azt a biztosítékot nyertük, hogy ha az anya elfeledné is szoptatós gyermekét, Isten mégsem feledkezik meg rólunk. Azt kívánom, hogy Isten ígéretei legyenek élő képeink az emlékezetünk csarnokának falán, hogy ezeket nézhessük. Akkor szívetek megtelhet kegyelmével, így magasztalni tudjátok Jézust. Mindenkinek Urává koronázhatjátok Őt. Ez az előjogunk.”

„...Légy veszteg leányom, míg megtudod, hova dől el a dolog...”

„És monda Naómi: Légy veszteg leányom, míg megtudod, hova dől el a dolog; mert nem nyugszik az a férfiú, míg véghez nem viszi a dolgot még ma.” Ruth 3:18

Előfordul, hogy várni kell türelmesen, amíg Isten cselekszik. Még akkor is, ha nehéz…
Az igeszövegben szereplő esettel ellentétben nem mindig lehet előre megmondani, hogy meddig kell várni. Addig viszont a tétlenségbe sem szabad süllyedni: tenni kell a ránk bízott feladatokat. Talán épp ezek a feladatok készítenek fel arra, hogy el tudjuk fogadni a megoldást; ezeken keresztül formál bennünket Isten.

Csendes csodák....

Reményik Sándor- Csendes csodák

Ne várd, hogy a föld meghasadjon

És tűz nyelje el Sodomát.

A mindennap kicsiny csodái

Nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd a kezed a szívedre,

Hallgasd, figyeld hogy mit dobog,

Ez a finom kis kalapálás

Nem a legcsodásabb dolog?

Nézz a sötétkék végtelenbe,

Nézd a szürke kis ezüstpontokat:

Nem csoda-e, hogy árva lelked

Feléjük szárnyat bontogat?

Nézd, árnyékod, hogy fut előled,

Hogy nő, hogy törpül el veled.

Nem csoda ez? S hogy tükröződni

Látod a vízben az eget.

Ne várj nagy dolgot életedbe,

Kis hópelyhek az örömök,

Szitáló, halk szirom-csodák:

Rajtuk át Isten szól: jövök.

-

"Nézzétek az ég madarait..."

https://www.youtube.com/watch?v=NAx6lcp_3nY

     Az elmúlt héten "találkoztam" egy 2000-es gyülekezeti kiadvánnyal. Ha a címe - Gyertyaláng - nem kiáltott volna gyorsan elforduló tekintetem után, akkor biztos hogy nem veszem kezembe a szürke borítós lapot. A borítóját böngészve, olyan érzésem volt, mintha csak a blog egy ikertestvérét tartottam volna a kezemben. Az idézet - Mt. 5:14 -, a témák, mind a szolgálatról, az evangélizációról, a munkálkodás lelkületéről, stb. szóltak. Végül a Keresztény Advent Közösség délkelet-magyarországi körzetének gyülekezeti kiadványát lapozgatva egy Reményik Sándor vers került elém. És újra rokonlélekre találtam e sorok között.

Reményik Sándor: Lámpagyújtogató

Egyszer volt, rég volt.  Azt kérdezték tőlem:
Mi leszel, kisfiam, ha nagy leszel?
Lámpagyújtogató-feleltem én.
A gyermek együgyű feleletén
Nevettek akkor szülők, ismerősök.

Mért volt, mért nem volt,  én azt nem tudom.
Nekem a csendes ember imponált,
Ki ballagott a bús utcák során,
S amerre ment,
Világosság támadt a nyomdokán.

Csak felnyújtott  egy lángvégű botot,-
Egy lobbanás- s az ember föléhajolva
Az esti csendben tovább baktatott.
Csak ment tovább a sötétség felé,
Ámde mögötte diadallal égtek
A lámpák, miket meggyújtott keze.

Egyszer volt, rég volt, hogy kérdezték tőlem:
Mi leszel, kisfiam, ha nagy leszel?
Azóta sokat vívtam, verekedtem,
Azóta sűrűbb lett az éjszaka.

És végül-lámpagyújtogató lettem.

 (lámpagyújtogató: A XIX. század foglalkozása, 

az utcai gázlámpák alkonyatkor való begyújtása 

és reggeli kikapcsolása.)