"Hirdessétek a népek között az ő cselekedeteit! ...
Beszéljétek el minden ő csodatételét.
Dicsekedjetek az ő szent nevével ... "
A Nagy Orvos lábnyomán című könyvben az alábbi idézetet olvasva - Isten kegyelméből egyre bővülő - kis csapatunk jutott eszembe.
"A Menny Krisztus hűségéről tett hitvallásunk útján akarja kinyilatkoztatni a Megváltót a világnak. Hirdessük kegyelmét, ahogy azt a régen élt szent emberektől megismertük; de bizonyságtevésünk akkor lesz a legeredményesebb, ha saját tapasztalatainkat mondjuk el. Isten tanúi vagyunk, ha életünkben megmutatkozik az Ő munkája, a menny hatalma. Minden ember élete más, mint a többi emberé, és a tapasztalataink is mások. Isten olyan dicsőítést vár el tőlünk, amely magán viseli egyéniségünket. Ha Isten kegyelmének e dicsőítését Krisztuséhoz hasonló élet fémjelzi, akkor a lelkek megmentéséért való munkálkodásunkat olyan erő kíséri, amelynek nem lehet ellenállni.
Mi magunk merítünk áldást abból, ha Isten ajándékairól soha egyetlen percre sem feledkezünk meg. Ezzel hitünk erősödik, és egyre többet igénylünk és kapunk. Jobban bátorítja az embert a legkisebb áldás is, amit Istentől ő kap, mint a mások hitéről és tapasztalatairól olvasható összes történet együttvéve. Az az ember, akit Isten kegyelme megérint, olyan lesz, mint a megöntözött kert; gyorsan új erőre kap, világossága felfénylik a sötétben: és Isten dicsősége láthatóvá lesz rajta."
Az utóbbi napokban kezdtem bele ismét az Apostolok cselekedeteibe. Egy részt szeretnék kiemelni belőle: " És minden nap egy akarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesedtek eledelben örömmel és tiszta szívvel. Dicsérve az Istent, és az egész nép előtt kedvességet találva. Az Úr pedig minden napon szaporította a gyülekezetet a hívőkkel" (Ap.csel. 2:46-47).
VálaszTörlésKülönösen az utolsó két mondat az, ami nagyon elgondolkodtatott. Ahogyan az apostolok személyesen megismerték Jézust, úgy az örömük is valódi volt. Ezt nem lehetett megjátszani, és ezt látták az emberek is. Vágyakoztak Annak a közelébe kerülni, akinek a barátsága ilyen kívánatos.
Ha nem lett volna a tanítványoknak személyes kapcsolatuk Vele, akkor nem lett volna ilyen ereje a szavuknak. De ez most is lehetséges, ha Jézussal időt töltünk és megismerjük Őt.
Az utolsó mondat pedig, az idézetből, először kissé erősen megfogalmazva, hidegen hagyott. Olyan kis rövidke, hogy szinte átsiklottam felette és nem értettem meg, hogy ez mekkora dolog.Pedig ez nagyon fontos, és azóta is folyton a fejemben kavarog ez a mondat. Ahogy írtad Eszti, hogy a mi csapatunk jutott eszedbe, így van ez tényleg. Ahol személyes, tapasztalatokkal teli kapcsolatuk van az embereknek Jézussal, oda küldi Isten a többi embert is. Ő az aki növeli a közösségeket.
Remélem nálunk is ilyen szemmel látható lesz a növekedés. :)