Tavaly évközben elgondolkoztam azon, hogy vajon Isten, aki a
dallamok megannyi változatával és gazdagságával ajándékozott meg bennünket, szokott-e
énekelni? Arról sokat olvastam és hallottam, hogy létezik angyali kórus,
akiknek elképzelni sem tudjuk énekük szépségét. De vajon maga az Isten
énekel-e? Az akkor gyönyörűségében mindent felülmúló, tökéletes ének lehet.
Ennek a kérdésnek a megválaszolása egyre fontosabbnak tűnt nekem, mert sokat
változtat az istenképemen. Kérdezgettem sok embert, de biztos választ senki sem
tudott adni, csak sejtéseket és találgatásokat.
Egy ideig még foglalkoztatott a kérdés, de lassan
elfelejtkeztem róla. Egyik nap azonban olvastam egy könyvet, amiben volt egy
bibliai vers részlet. Valamiért ennek az egynek utána szerettem volna nézni a
Bibliában, hogyan szól az egész vers, mert még sosem olvastam. Isten válasza a
kérdésemre a következő volt:
„Az Úr a te Istened közötted van, erős Ő, megtart, örül te rajtad
örömmel, hallgat az ő szerelmében, énekléssel
örvendez néked.”
(Sofóniás 3:17)
/Ha ismertek még a Bibliában olyan helyet, ahol Istenről ír, aki
énekel, írjátok le, mert arra nagyon kíváncsi lennék /
:)
VálaszTörlésRákerestem. Azt hiszem, a sofóniási ige lehet a legtalálóbb e tekintetben.
Azért kettőt ide másolok, ami még érdekes volt...
1 Krón. 16:42
"És ő velök Hémánt és Jédutunt kürtökkel, czimbalmokkal és az Isten énekének szerszámaival. A Jédutun fiait pedig kapunállókká tevé."
(Itt úgy gondolom, az "Isten énekének szerszámait" úgy érti, hogy azok a hangszerek, amikkel kísérni szokták az éneket, amit Istennek énekelnek.)
Jel. 15:3
"És énekelik vala Mózesnek az Isten szolgájának énekét, és a Báránynak énekét, ezt mondván: Nagyok és csodálatosak a te dolgaid, mindenható Úr Isten; igazságosak és igazak a te útaid, óh szentek Királya!"
(Itt a Bárány éneke úgy tudom, jelképes értelemben van... elgondolkodtató... mi is lehet a Bárány éneke pontosan?)