Tevékenység az ifjúságért

Ma akadtam rá Ellen White- Életünk és munkánk című könyvében egy részre (17. oldal), ami különösen felkeltette az érdeklődésemet, éppen azért, mert mi is ebben a helyzetben vagyunk mostanság. :) Szerintem nagyon motiváló.

"Tevékenységem az ifjúságért

Összejöveteleket rendeztem ifjú barátaimmal, akikből egyesek sokkal idősebbek voltak nálam, sőt egyes személyek már házasok voltak. Közülük sokan hiúk és gondtalanok, tapasztalatomat haszontalan fecsegésnek tartották és nem engedelmeskedtek kérésemnek. Mégis elhatároztam, hogy nem hagyom abba törekvésemet, míg ezek a kedves lelkek, kiknek sorsát szívügyemmé tettem, át nem adják magukat Istennek. Több éjszakát töltöttem imában azokért, kiket kikerestem és összehoztam, hogy tegyek értük valamit és imádkoztam értük.
Egyesek csak kíváncsiságból jöttek, hallani akarták vajon mit akarok mondani, mások azt gondolták, hogy nem vagyok öntudatomon, mert törekvésemben még akkor is állhatatos voltam, ha semmi érdeklődést nem tanúsítottak. Minden kis összejövetelünkön folytattam intéseimet és mindegyikért imádkoztam, míg mindnyájan Jézusnak átadták magukat, és megbocsátó szeretetének érdemeit elismerték. Mind megtértek Istenhez. Éjszakánként álmaimban lelkek üdvéért tevékenykedem. Ilyen időkben különös személyekkel kerültem össze, ezeket később felkerestem és imádkoztam velük. Egy eset kivételével, mind átadták magukat az Úrnak. Néhány, a formákhoz ragaszkodó testvérünk félt, hogy túl buzgó vagyok a lelkek térítésénél, de az idő olyan rövidnek tetszett nekem, hogy mindnyájunknak, ki a halhatatlanságban reménykedünk és Krisztus visszajövetelét várjuk, állandóan munkálkodnunk kellene azokért, kik még bűnösök és így a pusztulás borzasztó örvényében vesztegelnek.
Bár még nagyon fiatal voltam, mégis a megváltási terv egész világos volt előttem. Személyes tapasztalatom olyan különleges volt, hogy elmélkedve felettük tudtam, hogy kötelességem a drágán vásárolt lelkek üdvösségéért munkálkodni és imádkozni és Krisztust minden alkalommal megvallani. Egész lényemet a Mester szolgálatársa szenteltem. Bármi jöjjön is, elhatároztam, hogy Istennek tetsző módon élek, mint olyan, aki az Üdvözítőt és az igazak megjutalmazását várja. Mint kisgyermek járultam az én mennyei Atyámhoz, hogy megkérdezzem, mit cselekedjek. Ha aztán kötelességem világossá vált előttem, a legnagyobb boldogságom annak elvégzése volt. Gyakran sajátságos próbákkal találtam magam szemben. Olyanok, kik tapasztaltabbak voltak, mint én, megpróbáltak engem visszatartani és hitem buzgóságát mérsékelni, mivel azonban Jézus belegyező mosolya világította meg életemet és Isten szeretete élt szívemben, örvendező lélekkel folytattam utamat. "